Csütörtök este ellógtam színházba. Úgy készültem rá, mint valami elsőbálozó. Jól átgondoltam, mit veszek fel, jó időben elindultam, és egész délután izgultam, míg végre ott álltam a színház bejáratánál. Gábor egyik őslakos kolléganőjét csaltam el magammal, aki sajt bevallása szerint nem rajong a třeboňi színházért, merthogy kicsi, és nem voltak benne látványosak a darabok. Milyen szerencse, hogy monodrámát választottam. Igaz, ebben sz is közrejátszott, hogy Szegeden már kétszer láttam a darabot. Reméltem, hogy ennyi hátszéllel érteni fogom, mi zajlik a színpadon.
Így is lett! Igaz, a poénokról sokszor lemaradtam, de amíg ott voltam, tudtam követni az eseményeket. A meghirdetés szerint kilencig tartott volna a darab, de az első felvonásról jöttünk ki háromnegyedkor, így én haza is szaladtam, mint valami Hamupipőke, hogy Márk ne maradjon vacsora nélkül, Így is nagyon boldoggá tett az este, hazafelé még ugrándoztam is. A zongorista remek volt, a színész csak kicsit volt ordítozósabb, mint amit én szeretek (de ez rendszerint problémám minden előadással, amit látok), és nagyon rég nem volt már ilyen kimozdulós, duhaj estém.